Szövegdoboz: Végre egy olyan honlap, ahol nem kertelnek, hanem feketén-fehéren leírják, hogy mi miért és mennyi. Jó lenne, ha ma Mo-n minden, öreg autókkal és motorokkal foglalkozó vállalkozás ezt az utat követné, mind egyenes beszédben, mind pedig az elvégzett munka terén.
Még 1* szeretnék Önöknek gratulálni, és kívánok további eredményes munkát, jó egészséget, kitartást!
Triumph GarageOld World Garage BudapestOld World Garage Team

„Mi lehet jobb annál,mint szeretni amit csinálunk,és tudni, hogy annak értéke is van?”

 

Katherine Graham

Köszöntjük Önt az OLD  WORLD  GARAGE©2002 honlapján!

Mivel ezen munkákat mi is alvállalkozókkal végeztetjük, így nem tudunk benne közvetlenül segíteni, de szívesen megadjuk ezen műhelyek elérhetőségét.

Csak az általunk restaurált járművek esetében végezzük mi az ilyen jellegű ügyintézést, így nem tudunk benne segíteni, csak tanácsokat tudunk nyújtani.

Részleges restaurálásokban nem tudunk segíteni, mivel egy restaurálás ott kezdődik, hogy annyi darabra kell szétszedni az autót, amennyiből az áll, szó szerint az utolsó csavarjáig; és ez esetben nyilvánvalóan közel az összes alkatrész teljes felújításon esik át.

Gyakran felmerülő kérdések és válaszok:

Javításokban és szervizelésekben nem áll módunkban segíteni, mivel Kovács Miklós műhelye kimondottan restaurátor műhely, és a hosszú sokszor évekig tartó munkákra vagyunk berendezkedve. Kisebb karosszéria javítás esetében tudunk ajánlani megbízható lakatosműhelyt illetve fényezőműhelyt.

Kisebb javításokban tudunk-e segíteni?

Részleges restaurálásban tudunk-e segíteni?

Műszaki vizsga illetve veterán - minősítő vizsga ügyintézésben tudunk-e segíteni?

Krómozási, horganyzási, galvanizálási, szinterezési, polírozási illetve kárpitozási munkákat vállalunk-e?

Ezen munkákat szintén az általunk restaurált járművek esetében vállaljuk, esetleg apróbb alkatrészek homokszórásában tudunk segíteni. (pl.: 5 darab felni, 2 darab motorkerékpár váz, stb) Karosszéria homokszórást nem vállalunk, de ez esetben szintén tudunk megbízható alvállalkozót ajánlani.

Homokszórást, illetve karosszéria homokszórást vállalunk-e?

Milyen árban van egy muzeális jármű restaurálása, helyreállítása?

Erre persze nem lehet válaszolni látatlanban. Minden járművet meg kell tekinteni és csak azután tudnak rá árat mondani a szakértők. Mindenesetre egy személygépkocsi restaurálása minimum 2000, egy motorkerékpáré minimum 500 munkaórát igényel. De találkoztunk már olyan esettel is amikor csak a karosszéria lakatos munkájára 1200 munkaórát kellett fordítani. Egy restaurátorműhely óradíja pedig minimum 2500-5000 Ft. Az anyagköltségeket látatlanban szintén nem lehet megtippelni, de egészen biztosan több milliós nagyságrendet képvisel, tehát egész biztosan sok milliós ráfordítást jelent egy veterán jármű restaurálása.

Csak az általunk restaurált járművek esetében foglalkozunk alkatrészbeszerzéssel, így nem tudunk benne közvetlenül segíteni.

Alkatrész beszerzésben tudunk-e segíteni?

Korábbi vélemények:

 
nagyon jo a honlap de nekem csak annyi bajom van vele hogy a 2008-as evi esemenynaptar egy kicsit szegenyes mert nincsenek benne azok:pl.: szallas, bizositas,mennyi a nevezesi dij,szallas cime ,na de ezeket meglehet csinalni, szerintem ez nem olyan veszes. 

koszonom hogy irhattam
Nagyon tetszenek a Mercedes restaurálásáról készűlt felvételek.

A Rolls belső tere pedig pazar.
Csodálatos, ahogy a 250-es Puch-ot újjávarázsolták.
Nekem egy 3 sebességes, kerékagy koplungos, szalagfékesem volt, 1963-ban még a Gyilkostónál jártam vele. Sajnos most már csak darabjai vannak meg!
Nagyszerű érzés tudni, hogy Magyarországon ilyen színvonalú restaurálás működik. Mindig is tiszteltem azokat az embereket, akik régi időket felidéző járműveket tartottak üzemben (igényesen), de azok, akik ilyen színvonalon tudják mindezt, őszinte csodálatot váltanak ki belőlem.

Sok sikert, lelkesedést a munkájukhoz!

Sándor István
Nemrég elkészült homokszórás honlapomat teszteltem keresőszavakra, igy találtam az Ön honlapjára.  Lenyűgözött maga a honlap, és annak tartalma egyaránt. Csak gratulálni tudok. Sok sikert a továbbiakhoz.
Csak ámulok és bámolok!!

Nagyon pöpec!!

1. Milyennek találja weblapunkat?

2. Jártas-e Ön az Oldtimerezésben?

3. Hallott-e már rólunk korábban?

4. Tervezi-e, hogy felkeres bennünket a későbbiekben?

Vendégkönyv (megjegyzések):

Cím:

Tel.:

E-mail:

Nem kötelező!

Nem kötelező!

Nem kötelező!

Nem kötelező!

Név:

Nem kötelező!

Old World Garage 2002Old World Garage Budapest 2002Old World - Kovács MiklósKovács Miklós műhelye

Budapest, 2012. október

Kovács Miklós                         Műszaki restaurátor, okl. gépészmérnök, minősített hegesztő, egyetemi oktató

old worldold-worldOld World Garage

Kérdőív, vendégkönyv, jelentkezés műhelylátogatásra:

Amikor érzékeltetni szeretnénk, hogy miért is kerül ilyen nagy összegbe egy restaurálás, olyankor néhány példát szoktunk említeni, melyek egy restaurálás során ugyan csak „cseppek a tengerbe”, de ha jól belegondolunk akkor nem is olyan kis összegekről beszélünk. :

Tisztelettel és örömmel látogattam meg a honlapot ismét. Tartalmas és ötletgazdag. 
Gratulálok mindenkinek!

Üdvözlettel: 
Megyeri István
Restaurálás, restaurátor,
Oldtimer restaurátor szakműhely, oldtimer restaurálás, veterán restaurálás, muzeális jármű restaurálás
Időutazás, Veterán autó, 
Oldtimer restaurátor szakműhely, oldtimer restaurálás, veterán restaurálás, muzeális jármű restaurálásFotógaléria, veterán autók, 
Oldtimer restaurátor szakműhely, oldtimer restaurálás, veterán restaurálás, muzeális jármű restaurálásNaptár, veterán börze, 
Oldtimer restaurátor szakműhely, oldtimer restaurálás, veterán restaurálás, muzeális jármű restaurálásElérhetőség, Restaurátor, 
Oldtimer restaurátor szakműhely, oldtimer restaurálás, veterán restaurálás, muzeális jármű restaurálásLinkek, veterán motorok, 
Oldtimer restaurátor szakműhely, oldtimer restaurálás, veterán restaurálás, muzeális jármű restaurálásOldtimer restaurátor szakműhely, oldtimer restaurálás, veterán restaurálás, muzeális jármű restaurálás

OLD  WORLD  GARAGE©2002

Kovács Miklós okleveles gépészmérnök műszaki restaurátor magánszakműhelye.

+36/30-9917138

www.old-world.hu

info@old-world.hu

 

Copyright 2002-2013                 OLD  WORLD  GARAGE©2002                      Minden jog fenntartva!

Hasznos linkek:

Accommodation Budapest | Inbusz | Nyelvoktatás | Angol fordítás | Honlapkészítés | Olasz magyar fordító | Minősített hegesztés | Angol nyelvtanfolyamok | Ajándékötletek férfiaknak | Csavarhúzó készlet | Orosz nyelviskola | Hegesztőtrafó | Hidegtál rendelés | Műszaki fordító | Festékszóró | Spanyol nyelvtanfolyam | Veterán auto | Gép szerszám | Hotel Budapest | Orosz nyelvtanfolyam | Szerszám hu | Emelő | Veterán vizsga | Olasz nyelvtanfolyamok | Restaurátor | Szerszam | Csőhajlító | Karmantyú | Spanyol nyelvoktatás | Veterán autok | Honlap készítése | Spanyol nyelviskola | Veterán börze | Férfi ajándékötlet | Orosz tanfolyam | Eladó szerszám | Fúrószár | Veterán autók | Német korrepetálás | Angol magyar fordító | Szendvics rendelés | Hidegkonyha | Ipari kerék | Német oktatás | Állványos fúrógép | Veterán motorok | Weblapkészítése | Spanyol oktatás | Földfúró | Ajándékötlet férfiaknak | Angol nyelv kezdőknek | Veterán | Weblapkészítés | Orosz nyelvoktatás | Szállás budapest | Fogó | Kulcskészlet | Hidraulikus emelő | Angol nyelvoktatás gyerekeknek  | Reflektor | Szendvics | Szerszámkészlet | Orosz oktatás | Oldtimer | Restaurálás | Veterán | Fordítás magyarról angolra | Gázolaj szivattyú | Veterán találkozó | Orosz nyelv kezdőknek | Szortimenter | Saláta | Torx készlet  | Olasz fordítás | Szerszám eladó | Minősített hegesztő | Férfi ajándék | Fordítás angolról magyarra | Weblapszerkesztés | Szerszám | Elektromos csörlő | Üzemanyag szivattyú | Nyelvfordítás | Hidegtál | Autó restaurálás | Honlapszerkesztés | Utánfutó kölcsönzés | Autóemelő | Cheap Hotel Budapest | Weblap készítés | Szerszám | Légszerszám | Krokodil emelő | Nyelvfordító | Molnárkocsi | Festékszóró pisztoly | Honlap készítés | Szerszámkészlet | Olasz fordító | Oldtimer workshop | Orosz magyar fordító | Asztalos szorító | Kalapács | Légkulcs | Magyar angol fordító | Veterán autó | Inverter | Szerszámwebáruház | Angol fordítás | Csavarhúzó | Olajemelő | Csörlő | Veterán jármű |

Igyekszünk minél inkább koncentrálni az 50-es 60-as és 70-es évek autóiparában alkalmazott ritka műszaki megoldásokra, szerszám- és műszerkészletünket ez alapján bővítjük folyamatosan.

Műhelyünk Budapest XIV. kerületében található. 2002. novemberében egy 25 négyzetméteres garázsban kezdte meg működését az OWG. A kezdeti műhely azonban nem volt igazán megfelelő arra a célra amire használni szerettük volna. Így tehát első lépésben egy bővülésre volt szükség, ami 2003 nyarán kezdődött és ősszel be is fejeződött. Ekkor 60 m2 -re terjeszkedtünk valamint kialakítottunk egy speciális saját tervezésű szerelőaknát is, ami a mai napig meghatározó pontja műhelyünknek. Ez a műhely ilyen formátumban már alkalmas volt magasabb szintű restaurálási munkálatokra, de természetesen minden négyzetcentimétert nagyon ötletesen kellett kihasználni.

A következő két esztendőben is folyamatosan folytak a műhelyfejlesztések.

A szisztematikusan növekvő műhelyben 2005 év elején került sor újabb területek kibérlésére több lépcsőben, de még ebben az esztendőben elértük az objektumból kihozható maximumot, hiszen további műhelybővülésre már nincs lehetőség a helyszínen. Kevesebb mint öt év alatt közel a tízszeresére bővült műhelyünk; és mostanra a 200 négyzetméter alapterületű OWG "birodalom", abszolút nyugati színvonalú és felszereltségű műhely kiegészül egy saját tervezésű és kivitelezésű speciális és rendkívül korszerű szerelőaknával, homok-, korund-, üveggyöngy-, élesfémszemcseszóró kabinnal, fényezőhelységgel, kárpitos műhellyel; valamint irodával és tárgyalóteremmel. A legmodernebb szerszámok, célszerszámok és pneumatikus szerszámok segítik a már nemzetközileg is elismert tagjaink munkáját.

2008-ban további 100 nm, 2011-ben pedig újabb 300nm raktárterülettel bővült műhelyünk.

A közeljövőben már nem várhatóak további műhelyfejlesztések.

Műhelyünk és műhelyünk tagjai 2010 februárjától oktatóként vesznek részt a Magyarországon (és Közép-Kelet-Európában) első ízben induló műszaki restaurátor szakmérnök mérnöktovábbképzésben az Óbudai Egyetem színeibenTovábbi részletek...

Szívesen nyújtunk segítséget Önnek is veterán jármű restaurálásában!

1: egy muzeális járműhez szükséges dokumentációk beszerzése is sokszor sok száz angol Fontba kerül, és nem ritkán több száz órás kutatómunkát igényel.

2: A járműre vonatkozó részletes árajánlat készítés sokszor 4-5 ember 4-5 napos munkáját igényli.

3: A jármű restaurálásának dokumentálása is sok száz órás többletunkát igényel, továbbá havi sok tízezer Forintot költünk a fényképek kidolgoztatására, ami egy jármű esetében ismét több százezer Forintos költséget jelent.

4: Egy muzeális járművet restaurálása során igen sokat szállítani (homokszóró műhely, fényező műhely), továbbá a rengeteg utána járás az alkatrészeknek, a végtelen sok üzemanyagköltség és postaköltség is százezres tételeket tesznek ki.

5: Amikor az autó már látszólag elkészült még mindig rengeteg munkaórát szükséges a tesztelésével illetve a motor finomra hangolásával eltölteni. Nem ritkán 2-300 liter benzin szükséges ehhez.

Ez az öt tétel is egyenként százezer vagy több százezer Forintos ráfordításokat jelent, és amennyiben összeadjuk ezt az 5 „cseppet” már ezek a cseppek is milliós tételt tesznek ki egy restaurátor műhelynek önköltségi áron.  Persze ezeket a tételeket egy restaurátor műhely nem számlázhatja ki az ügyfélnek, de valahonnan ki kell gazdálkodnia, tehát értelemszerűen az megrendelő állja ezeket a költségeket.

Az itt leírtak ellenére persze nem szeretnénk senkinek sem elvenni a kedvét az Oldtimerek világától, éppen ellenkezőleg, csak nem árt ha tisztában vagyunk az árakkal, és nem érnek meglepetések bennünket.

Rólunk:

Az Old World Garage műszaki restaurátor és Oldtimer restaurátor magánszakműhelyt Kovács Miklós alapította 2002-ben, azzal a céllal, hogy létrehozzon valami különlegeset, valami olyat amihez hasonló kevés van a világon. Egy olyan műhelyt álmodott meg, amiből a gyárival maximálisan megegyező muzeális járművek gurulnak ki. Az elsődleges szempont sosem a mennyiség volt munkáinkban, hanem a minőség.

Műhelyünk már 2003-ban országos hírnévvel rendelkezett, és mára több mint 100 országban jegyzik eredményeinket.

Főleg angol és német gyártmányú autókkal, motorkerékpárokkal és kerékpárokkal foglalatoskodunk. Fordultak már meg azonban műhelyünkben régi magyar motorkerékpárokon és kerékpárokon keresztül egészen egy 1930-as években gyártott rollerig és hasonló korú petróleumlámpákig gyakorlatilag minden nemű muzeális műszaki berendezések.

Műhelyünkben ma már képesek vagyunk bármilyen veterán jármű (kivéve teherautó és nagyobb járművek) teljes restaurálására.

Mi magunk végezzük a veterán járművek karosszéria felújítási, felülettisztítási, fényezési, kárpitozási, hajtáslánc restaurálási, fék- és futómű helyreállítási munkáit egyaránt. Természetesen a faberakások és krómozások felújításának minőségi végeredményéréről is mi gondoskodunk és megküzdünk minden egyéb restaurálás során felmerülő problémával.

A cél mindig a gyári, eredeti állapot visszaállítása.

A restaurálások során gyakran –általában napi rendszerességgel- végzünk egyedi alkatrész illetve célszerszám gyártást.

Az általunk készített autók restaurálási menetét részletesen dokumentáljuk, hiszen azt szeretnénk, hogy ezen helyreállítási munkálatok során tapasztalt élmények megmaradjanak mind a műtárgy tulajdonosa, mind az utókor számára. Az általunk restaurált járműveket legkevesebb 5 évet hibamentesen lehet használni.

Következő nyíltnapunk időpontja bizonytalan, egyenlőre nem lehet rá jelentkezni.